Nagy örömmel értesültem a Tárlatról Tárlatra c. műsorban, hogy meghosszabbítják a Capa in Color kiállítást – azóta már az is kiderült, hogy október 31-ig. Ez nem csak abban tér el a korábbi Robert Capa (1913-1854) kiállításoktól, hogy a világhírű fekete-fehér képek helyett színeseket mutat, hanem magát az embert is közelebb hozza a látogatóhoz.
Itt mindjárt érdemes megállni egy pillanatra. Ki is volt Robert Capa? Mint egyik újságíró évtizedekkel ezelőtt megírta, egy nem-létező személy. Capa maga is megerősítette ezt, amikor 1947-ben a WNBC rádióriportjában elmondta névváltoztatásának történetét: nem kapott megbízatásokat, ezért úgy látta, hogy nevet kell változtatni, és Friedmann András Ernő helyett valami amerikaibb hangzásút talált ki: ettől kezdve felvételeit Bob Capa aláírással küldte el, mint híres amerikai fényképész. A taktika bevált, dupla árat kapott értük. Mint életrajzírója felkutatta, sikerében szerelmének, Gerda Taronak is nagy szerepe volt, aki később a spanyol polgárháborúban halt tragikus halált.












Robert Capa, [Az emberek fáról nézik Szidi Mohamed szultán látogatását, Fez, Marokkó], 1949. © Robert Capa/International Center of Photography/Magnum Photos



A névválasztásban, Besnyő Éva szerint, budapesti gyermekkorának is szerepe volt. Egyik beceneve ekkoriban a Bandi volt, ebből lett a Bob, majd Robert. Gimnazista éveiben sokszor játszott Bandi Évával és testvéreivel, és ilyenkor egy másik becenevet is használtak, ez pedig a „Cápa” volt. Itt egyébként Bandi testvérét, Kornélt (1918-2008) „Krokodilnak” hívták. „Krokodil”, aki később szintén felvette a Capa vezetéknevet (Cornell Capa), alapította 1974-ben az International Center of Photography intézményét, ahonnan a jelen kiállítás képei érkeztek.
A tárlaton sok érdekesség látható, köztük híres emberek, a filmesek világa, divatképek, „úti beszámolók” és sportképek. Ez utóbbiak között fehérségükkel kiemelkednek a síelős képek. Bandi, ahogy gyermekkorában általában becézték, Évával indult első síelésére a Sváb-hegyre. És bár még soha nem síelt, már első próbálkozására szépen lecsúszott, majd többször is. Nem csoda, hogykésőbb egyik kedvenc hobbija és fotótémája lett ez a tevékenység. Utazásai során készített felvételei mutatják, hogy rendkívül kíváncsi természetű lehetett, de jó megfigyelő és mindig tettre kész, aki a pillanat eseményeit fantasztikus gyorsan és ennek ellenére kiválóan beállítva tudta elkapni. Ám volt türelme is, ha szükségesnek látta, ahogy sorozatain látszik, hogy kivárta az adott pillanatot. Egyszerre volt a részletek és az egész embere. Ritka adottság, mely művésszé tette. Képeivel kiváló leíró, de mint a vitrinekben, és az olvasósarokban található anyag mutatja, a szóhoz is értett. Ez utóbbi megerősíti, hogy humorérzékkel ugyancsak megáldotta az ég. Ha valakinek több ideje van, érdemes kis időt szánni az olvasgatásra, a felkészüléshez pedig elolvasni Alex Kershaw, Blood and Champagne c. életrajzi művét – angolul tudók előnyben!

Még egy érdekességet szeretnék megosztani, amit a riportból tudtam meg: a publikációkban szinte nem is akad színes Robert Capa felvétel, pedig a technikát már a 30-as években annyira kifejlesztették, hogy nyugodtan lehetett volna sorozatokat megjelentetni. Ám alacsonyrendűnek tartották, csak a reklámhoz, plakátokhoz méltónak. Az igazán nemes fénykép fekete-fehér volt. Mennyit változott a világ!