A 29 éves báró Mednyánszky László 1881 nyarán a bécsi Rudolf kaszárnyában ismerkedett össze a 21 éves Kurdi Bálint váci földművessel, aki éppen katonai szolgálatát teljesítette. A festő modelljének kérte fel a fiatal bakát, de néhány alkalom után elsodródtak egymástól. Egy év múlva, amikor Kurdit Budapestre vezényelték, a festővel a „Három nyúl kaszárnyában" találkoztak újra. Mednyánszky valószínűleg e furcsa név alapján nevezte el Nyulinak modelljét. Az erős alkatú, mégis szelíd fiatalember elbűvölte a párizsi tanulmányaiból nem sokkal korábban hazatért arisztokrata festőt, aki a férfiakhoz vonzódott.
Szerelmei többnyire plátóiak voltak, és szinte mindig egyszerű, a társadalom legalsó rétegeiből érkező férfiak iránt érzett vonzódást. Medi – ahogy barátai hívták – maga is az ő életüket élte. Ha tehette, csavargóként vándorolt, csak egy-egy nagyobb megbízás kapcsán tért vissza bécsi, budapesti vagy párizsi műhelyébe. Modelljeit is az utcán találta meg, ha festőállvány és vászon nem volt nála, akkor kis füzetekbe rajzolta a portrékat. Amikor nem tudott pénzt adni alkalmi modelljeinek, a róluk készült képpel fizette ki őket, – ezért nem lehet ma sem felbecsülni, hány Mednyánszky-kép lappang még mindig világszerte. A mintegy 3000 műből kevesebb, mint 500 maradt fenn, a többinek nyoma veszett a vándorutakon. Medi részletes naplót vezetett modelljeiről, amelyet csak nemrég fejtettek meg, ugyanis magyar, német és francia nyelven, de görög betűkkel írta feljegyzéseit. "Gyulai Mihály hajóslegény, láttam a Duna-parton, mindjárt Pesten lételem első napjaiban, akkor még egy más pajtásával együtt feltűnt, különösen mikor hallám, hogy magyarul beszélnek. Két héttel később találkoztam vele ismét a Duna-parton. Elvittem, lerajzoltam s igen megbarátkoztunk", – hangzik egy jellegzetes leírás. A feljegyzéseket betűjelekkel is ellátta, deltával jelölte azokat, akik férfiként is tetszettek neki, alfával pedig azokat, akiket intellektuális partnernek tekintett. De még azok a szegények is, akik nem estek bele egyik kategóriába sem, számíthattak rá, hogy a festő valamilyen módon segíteni fogja őket. Kinek a gyógykezelését fizette ki, kit pénzzel támogatott.
Kurdi Bálint azon kevesek közé tartozott, akik a két betűjelet együttesen is kiérdemelték Meditől. A fiatalember és a festő kapcsolata 25 évig tartott. Nem tudjuk, hogy ez idő alatt több volt-e köztük plátói szerelemnél, de az biztos, hogy megtalálták a módját, hogy egymás közelében éljenek. Nyuli megnősült, és feleségével együtt csatlakozott Mednyánszky háztartásához. Egy arisztokrata rokon leírása szerint Mednyánszky „nagyon boldog ezek közt a naiv emberek között, akiknek nincsenek idegeik.” A báró és modellje a Vácott élő Kurdi-rokonságot is meglátogatták, de az egyszerű parasztemberek megbotránkoztak a szakállas remetének kinéző festőn, aki derékszíj helyett madzaggal kötötte meg a nadrágját. Nyuli 1906-ban TBC-ben meghalt, de ezután sem szűnt meg Mednyánszky legfontosabb múzsája lenni. „Te tanítottál szeretni a szeretet jegyében, tisztulni és üdvözülni egyedüli célja életemnek.” – írta naplójában, amelyet Nyuli halála után kezdett el írni. Mednyánszky szerelme évekkel később sem múlt el. 1913-tól kezdve minden írását a meghalt baráthoz címezte: "Édes, drága cimborám, barátom, fiam, vezérem, Bálintkám, tiszta jó lélek, Nyuli!" – írta négy éven át minden egyes naplóbejegyzés elejére. Rendszeresen kijárt Vácra Nyuli sírjához, és halott múzsájával beszélgetett. A mellette lévő sírhelyet is megvásárolta, úgy tervezte, hogy őt is oda temetik majd.
A naplóban önmagát Öreg Kutyának nevezte, és egész hátralévő életét arra szánta, hogy a szegényeket és elesetteket óvja. Az első világháború borzalmai mélységesen megrázták. Bár elmúlt hatvan éves, jelentkezett haditudósítónak. Fotóriporterek még nem léteztek, így festők vonultak a harctérre, hogy rajzaikkal tudósítsanak az eseményekről. Mednyánszky az első vonalban dolgozott, műveiben nem a dicsőséges haditetteket ábrázolta, hanem a szenvedőkkel és sebesültekkel azonosult. Végül súlyosan megsebesült a harctéren. Távoznia kellett a frontról, betegen tért vissza bécsi műtermébe. Halálos ágyán újra kinyilvánította akaratát, hogy Nyuli mellett kíván nyugodni a váci temetőben. 1919-ben halt meg. Kérését örökösei nem teljesítették, szerelmétől távol, a Kerepesi temetőben van eltemetve.